Átjött hozzám az egyik ismerősöm tanácsot kérni. Idősebb egyedülálló férfi, alkalmi munkákból próbálja fenntartani magát, meg talán valami kis szociális támogatást is kap, nem tudom. Kért már munkát az Önkormányzattól is, de nem kapott.

Kapott viszont egy levelet, miszerint ha eddig nem csatlakozott a csatornaközmű társuláshoz, hát itt az idő. A szerződéskötési díj kb. 6.000,-Ft, ha a Fundamentával szerződik, akkor 4 évig havi 4-5000 Forint, ha egybe kifizeti a díjat, akkor cirka 300.000,-. Ha viszont nem lép be, akkor talajterhelési bírság formájában magasabb összeget is kifizettethetnek vele, mint ha belép.

A levél nem tér ki arra, hogy bírságot akkor is fizettethetnek vele, ha belép, de nem képes rácsatlakozni a kiépült szennyvízcsatornára, vagy a talajterhelés vétkét csak akkor követi el, ha nem lép be a társulásba. A lényeg: fizetni kell ezután, ha kell neki a csatorna, ha nem.

Én eddig nem nagyon foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy mi lesz azokkal, akik nem vágynak csatornázásra. Sokkal inkább azok hallatták a hangjukat a környezetemben, akik nem részesülhetnek belőle, pedig szeretnék. De van az éremnek egy másik sötét oldala is.

Egy szegénységben élő és egyedülálló polgára a községnek vizet is alig fogyaszt, ami szennyvíz képződik, az pedig olyan kevés, hogy az a budiban vagy emésztőgödörben elszikkad. Évente-kétévente egyszer ha kell szippantót hívatni. Volt nekem nemrég olyan szomszédom is, akinek be sem volt vezetve a folyóvíz a portájára, s az utcai kútról hordta a vizet haláláig. Egyszer tanúja voltam, hogy jött a villanyszámlája, és azon álmélkodtam, hogy a fogyasztása az 500,-Ft-ot sem érte el. Persze egy szál 60-as izzóval nem sok áramot fogyasztott.

Ezek az ismerőseim nem lumpen elemek. Nem isznak , nem dohányoznak, portájukat rendben tartják. Igaz, hogy nincsen sem mosógépük, sem tusolójuk, mégis szerényen, de tisztán élnek. Talajterhelési bírságot nem annyira velük, mint inkább velünk kellene fizettetni, akik miatt a falu kénytelen belevágni a csatornaépítésbe. Akik naponta tusolunk, és mosógéppel mosunk, tömérdek mosószert használva. Ezek hiányában évezredekig jól elvolt a talaj különösebb károsodás nélkül. Röviden: a lakosság egy része megmaradt az 50-60 évvel ezelőtti falusi létformában, mivel nincsen rá pénzük, hogy együtt fejlődjenek az ideköltöző városiakkal.

Egy ilyen embernek a csatornázás: sorscsapás. A háztartáspénzben minden forintnak megvan a helye, nehéz kigazdálkodni a rezsit, olyan fejlesztésekre végképp nem tud költeni, amit igénybe sem vesz. Itt pedig nincsen kibúvó, fizetni kell, a rendes kiadásaihoz mérten nem is keveset. Annak, akinek nincsen bevétele, ez megoldhatatlan probléma. Vagy eladósodik, és akkor előbb-utóbb viszi a bank a házacskáját, ő pedig utcára kerül, vagy eladja a házát, és beköltözik a városba panelba, vagy éhen hal. A csatornázási szolgáltatás kényelmét sohasem fogja élvezni.

Pedig nem mindegy, hogy egy faluban mi az a szükségleti minimum, ami tolerálható. Ha ugyan még falunak nevezhető egy olyan település, ahol kevesebb kakas kukorékol, mint a budapesti  Cinkotán. Hogy mi az a nélkülözési szint, ami még emberi méltósággal vállalható, és mi az, ami már önmagában szabálysértésnek minősül.

Úgy látszik, Pilisszántó tudathasadásos állapotba került. Elvárás lett, hogy a belterületi lakók (itt lakik a legtöbb szegény) kivétel nélkül költsenek a csatornázásra, ám a falunak arra sincsen pénze (sem hajlandósága), hogy tehermentesítse a legszegényebbeket, akik erre képtelenek. Olyan ez, mintha fürdőt építenénk, aminek a fölépítésében mindenki köteles részt venni, de a belépti díjakat csak egy jövedelmi szint felett lehetne megfizetni.

Volna ezzel kapcsolatban egy javaslatom. A kivitelezők legyenek kötelesek minden olyan jelentkezőt foglalkoztatni a csatornaépítésnél, akiknek a szociális helyzete nem tenné lehetővé a csatlakozást. És legalább a kötelezővé tett csatlakozási díj mértékéig adjanak nekik munkát. És addig ne kelljen fizetniük, amíg a munkálatok el nem kezdődnek, és nekik jövedelmet nem biztosítanak.

Az így elérhető haszon kettős:
A projekt maga biztosítaná az anyagi fedezetét azok részére, akik másképpen kilátástalan helyzetbe kerülnének.
És egyben saját munkájuk gyümölcseként tekintenének az így létrehozott közcélú létesítményre, nem pedig tehetetlen haraggal.

Vagy találunk valamilyen megoldást ezeknek az embereknek a problémájára, vagy az Isten sem mossa le rólunk, hogy a legszegényebbek pénzén emeljük a jobb módúak életszínvonalát.